Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Valóban nincs keresnivalója az evának az adórendszerben.
„Az evázók minimális adminisztrációval, sokáig irreálisan alacsony adókulcs mellett működhettek. Volt idő, amikor nemhogy befizetői voltak a költségvetésnek, hanem kivettek belőle: a 2003-as induláskor a 25 százalékos áfával növelt bevételre felszámított 15 százalékos eva átutalása után több maradt a zsebben, mint a nettó adóalap. Ebbe könnyen belefért az iparűzési adó megfizetése, főleg, hogy ennek alapját az eva adóalapjának felében is megállapíthatta a vállalkozás. Utólag romlottak a feltételek, de a normál adózású vállalkozások ennél jóval többet, 16-19 százalékos társasági adót, 20-35 százalékos osztalékadót, 20-25 százalékos áfát, valamint az elismert költségekkel csökkentett ipát fizettek. Mára változott a helyzet, jóval közelebb került egymáshoz a kétféle adózás. Az elmúlt kilenc év legalacsonyabb mértékű befizetési kötelezettsége terheli az eva feltételeinek egyébként megfelelő vállalkozásokat, amikor tízszázalékos taót és 16 százalékos osztalékadót kell fizetniük. A 27 százalékos áfa belepiszkít a képbe, viszont a költségek elszámolása lehetővé teszi a fizetendő adó mérséklését. Ehhez szükség lesz leleményességre, de senki ne gondolja, hogy az evás cégeket kizárólag tiszta ügyletekre használják.
A kormány kevés világosnak tekinthető célja közül az egyik az adórendszer egyszerűsítése. És valóban nincs keresnivalója az evának az adórendszerben. Azon lehet vitázni, hogy pont 2012-ben, egy újabb nehéz gazdasági évben jött-e el az eltörlés ideje. Azon nem érdemes, hogy ami épeszű volt az evában, azt át kell ültetni a normál adózásba. Arról pedig végképp nincs értelme vitát nyitni, hogy értelmetlen és igazságtalan a kétféle adózást egymás mellett futtatni.”